A  NEMZETI CIVIL ALAPPROGRAM
KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS KOLLÉGIUMÁNAK

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
CIVIL SZERVEZETEK MENEDZSMENT TÍPUSÚ (NEM CÉLSZERINTI)
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGEINEK TÁMOGATÁSÁRA

A Nemzeti Civil Alapprogram Közép-dunántúli Regionális Kollégiuma a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény (NCA törvény) 5. § (1) bekezdése értelmében az alábbiak szerint pályázatot hirdet.

A pályázat célja:
A jelen pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítését célozza. A pályázat célja a civil szervezetek menedzsment típusú (a nem cél szerinti tevékenység!) működéséhez való hozzájárulás.

A pályázók köre:
  1. Mindazon társadalmi szervezetek vagy alapítványok, amelyeket a bíróság 2003. január 1. előtt nyilvántartásba vett, és az alapszabályuknak, illetve alapító okiratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen folytatják, és
  2. amelyek hét megyénél kisebb hatókörrel végzik tevékenységüket,
  3. amelyeknek a Közép-dunántúli régióban (Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megye) van a székhelyük,
  4. amelyek a Nemzeti Civil Alapprogram Közép-Dunántúli Regionális Kollégiumától támogatásban még nem részesültek (a Kollégium által 2004. május 13-án meghirdetett felhívásra nem nyújtottak be pályázatot, vagy pályázatukat a Kollégium elutasította).
A tevékenységét legalább 7 megyére kiterjedő hatókörrel végző civil szervezet csak az országos hatókörű szervezetek támogatási kollégiumától kaphat működési támogatást, ennél kisebb hatókörű szervezet pedig csak a székhelye szerint illetékes regionális kollégiumtól!

Nem pályázhatnak azon civil szervezetek:
  1. amelyek az NCA törvény, illetve a végrehajtásáról szóló 160/2003. (X.7.) Korm. rendelet szerint nem jogosultak az Alapprogram működési támogatásának igénybevételére,
  2. amelyek a Nemzeti Civil Alapprogram Közép-Dunántúli Regionális Kollégiumának 2004. május 13-án közzétett felhívására benyújtott pályázatukat a Kollégium támogatásban részesítette, függetlenül az elnyert és az igényelt támogatás arányától.
Támogatható célok:
A civil szervezetek menedzsment típusú (a nem cél szerinti tevékenység!) működéséhez és e működéshez kapcsolódó kiadások a 2004. január 1-től 2005. április 30-ig terjedő időszakban a pályázati útmutatóban (NCA Tanácsának támogatási elvei, 8. pont) foglaltak szerint. (A CÉL SZERINTI MŰKÖDÉS ÉS A PROGRAMKÖLTSÉGEK NEM TÁMOGATHATÓK!)

Felosztható keret:
70.730.000 Ft.

Támogatás mértéke:
A támogatás mértékének alapja a pályázó szervezet elmúlt évi -a 1997. évi CLVI. törvényben foglalt közhasznúsági jelentéssel, benne a 224/2000. (XII. 19.) Kormányrendelet szerinti számviteli beszámolóval- alátámasztott teljes ráfordításából, a civil szervezet által nyújtott támogatások összegével csökkentett, korrigált ráfordítás figyelembevételével kerül meghatározásra.

Egy szervezet egy évben összesen LEGFELJEBB 7 MILLIÓ FORINT MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁST kaphat, a pályázati útmutatóban rögzítettek szerint. Továbbá az NCA Tanácsának döntése alapján a regionális és a szakmai kollégiumoktól elnyert támogatás összesen nem haladhatja meg évente a 18 millió forintot egy szervezet esetében.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A pályázat benyújtásának határideje: 2004. november 17.

A pályázat benyújtásának helye, a pályázattal kapcsolatos információk:

A székhely szerint illetékes Magyar Államkincstár Megyei Területi Igazgatóság Állampénztári Irodáihoz a következők szerint :
  • Fejér Megyei Állampénztári Iroda (8000 Székesfehérvár, Ősz u. 11.); Tel: (22) 329-901
  • Komárom-Esztergom Megyei Állampénztári Iroda (2800 Tatabánya V., Fő tér 32.); Tel: (34) 310-611
  • Veszprém Megyei Állampénztári Iroda (8200 Veszprém, Budapest u. 4.); Tel: (88) 429-865/7570
A részletes pályázati anyag letölthető: a www.nca.hu, illetve a www.allamkincstar.gov.hu honlapról.

A pályázatokkal kapcsolatos tájékoztató fórumok helyszínét és időpontját a www.nca.hu, illetve a www.allamkincstar.gov.hu honlapon tesszük közzé.

A részletes pályázati anyagok beszerezhetők:
Személyesen a fent megnevezett Állampénztári Irodáktól, illetve telefonos vagy levélben történő kérésre, azt az igénylő részére postázzák,

továbbá:
Személyesen a Megyei Civil Szolgáltató Központoknál (CISZOK) a következők szerint:
Fejér Megye (8000 Székesfehérvár, Ady u. 19-21.) Telefonszám:(22) 506-187
Komárom-Esztergom Megye (2800 Tatabánya, Szent Borbála tér 1.) Telefonszám: (34) 318-265
Veszprém Megye (8200 Veszprém, Kossuth u. 10.) Telefonszám: (88) 401-110

Az NCA központi call centere munkanapokon; 9.00 órától 16.30 óráig fogadja az érdeklődők hívásait.
Telefon: (80) 204-453 (zöldszám), valamint (1) 270-2451. E-mail: nca@meh.hu.

2004. október  18.       

NCA Közép-Dunántúli Regionális Kollégiuma 







© Európa Ház 2006