|
|
|
2004. április 7. (szerda)
Az NCA-ról ma két előadást sikerült abszolválnom; rendesen beosztva:
egyet délelőtt, a másikat meg délután. Szerencsére mindkettő Budapesten
volt. Nagy az érdeklődés (nem csoda, hiszen pénzről van szó, méghozzá
nem is kevésről) és még nagyobb a tájékozatlanság. Ezer tájékoztató is
kevés lenne a már lábrakapott félinformációk „kiegyenesítésére”, annak
elmagyarázására, hogy (szerencsére) új a helyzet és jó, ha
gondolkodásmódunkat is ehhez igazítjuk.
Folyamatosan mondogatom: nem árt, ha figyelmesen elolvassuk a már
meglévő papírokat. Úgy tapasztalom, sokaknak ez sem olyan egyszerű
feladat. Merésznek tűnik írásba adni, hogy becslésem szerint akár a
25-30 százalékot is elérheti a formai hibás pályázatok aránya. Ez pedig
azzal járhat, hogy az idén pénz ragad bent a rendszerben. Ne ezzel
tegyük boldoggá és elégedetté a pénzügyminisztert!
|
|
|