Budapest, 2004. február 11.

Tisztelt Elektor Kollégák!

Kapják: a "közrend és közlekedésbiztonság védelme, önkéntes tuzoltás, mentés, katasztrófa elhárítás, emberi és állampolgári jogok védelme, fogyasztóvédelem, euroatlanti integráció elosegítése, nonprofit szervezeteknek nyújtott szolgáltatások, egyéb nonprofit tevékenységek" országos szervezetek által delegált elektorok

A 2004. január 24-én Budapesten tarott elektori gyulésünkön titkos szavazással a résztvevok úgy döntöttek, hogy két évre én vehetek részt a Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsának munkájában. Mindenekelott köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akiknek bizalmát elnyerve lehetoséget kaptam arra, hogy civil szempontból egy új, fontos területen dolgozhassak.

Csoportunknak 131 elektor tagja van. Amint megválasztásomkor már jeleztem, munkám során arra törekszem, hogy részrehajlás nélkül kapcsolatot tartsak csoportunk valamennyi tagjával, rendszeresen tájékoztassam Önöket, lehetoség szerint kikérjem véleményüket a Tanács által megvitatandó kérdésekben. A kapcsolattartást elosegítendo, mellékelten küldök egy praktikus információkat kéro lapot. Kérem, hogy kitöltve minél hamarabb juttassák vissza hozzám. A továbbiakban ezt fogom használni levelezo listaként.

Az alkalmat kihasználva szeretnék tájékoztatást adni arról is, hogy

  1. az eloírtaknak megfeleloen megalakult a Nemzeti Civil Alapprogram 17 fos Tanácsa; összetételérol a mellékletben tájékoztatást adok;

  2. a Tanács 2004. január 30-31-én Gödön megtartotta alakuló ülését. Ezen megállapodás született a Tanács elnökérol (Bárdos Ferenc, Életfa Környezetvédo Szövetség, Eger) és alelnökérol (dr. Bíró Endre szakjogász, Budapest), valamint a felállítandó 11 kollégiumról. Errol részletes tájékoztatást a mellékelt közlemény ad.

  3. A Tanács 2004. február 10-én újabb ülést tartott, melyen megjelent dr. Lévai Katalin tárca nélküli miniszter is. Ezen elfogadtuk a Tanács ügyrendjét, mely miniszteri jóváhagyást követoen a www.nca.hu honlapon hamarosan megtalálható, de kérésre szívesen elküldöm.

    Egyben fel szeretném hívni a figyelmet arra is, hogy a Tanács két következo ülésére 2004. február 19-én 10.00 órakor, majd 2004. március 16-án 10.00 órakor Budapesten kerül sor. Errol további részletek (napirend, helyszín, stb.) ugyancsak a www.nca.hu honlapon található. Hasznosnak tartanám, ha csoportunk tagjai élnének e lehetoséggel.

  4. A rendszer teljes felállásának fontos feltétele a kollégiumi tagok megválasztása. Ez a mi csoportunk esetében azt jelenti, hogy a 131 elektor 2004. február 27-én 11.00 órakor a Fovárosi Muvelodési Házban (1119 Budapest, Fehérvári út 47.) találkozik. (Errol egyébként az NCA Miniszteri Titkársága mindenkinek külön értesítést küld.). Ekkor a mi csoportunk 5 fot választ, akik a következo kollégiumok munkájában vesznek majd részt:

    1) országos hatóköru civil szervezetek támogatásának kollégiuma: 2 fo

    2) civil szolgáltató, fejleszto és információs kollégium: 1 fo

    3) civil önszervezodés, szakmai és területi együttmuködés kollégiuma: 1 fo

    4) nemzetközi civil kapcsolatok és európai integráció kollégiuma: 1 fo.

    A gyulésünkön a jelöltállítás és a szavazás módszere hasonló lesz a korábbihoz. Bizonyos vagyok abban, hogy ezen az elektori gyulésen is eredményes munkát végzünk majd.

  5. A kollégiumok alakuló ülésére 2004. március 4-5-én kerül sor és a tervek szerint még márciusban meghirdetésre kerülnek a pályázatok. A Tanács tagjainak egyöntetu törekvése, hogy a törvényi keretek között minél gyorsabban induljon be a pályáztatási rendszer és az civilbarát módon muködjön.

  6. Végül egy tévhitet szeretnék eloszlatni: a muködési költségre kiírt pályázatokon minden, legalább egy éve muködo, bíróságnál bejegyzett társadalmi szervezet vagy alapítvány részt vehet (tehát nemcsak azok, melyek elektort állítottak!); ugyanakkor a 3 tevékenység szerinti kollégium csak közhasznú minosítéssel rendelkezo civil szervezetet támogathat.

Ezeket tekintettem a jelenlegi legfontosabb ügyeknek. Készséggel állok a továbbiakban is rendelkezésükre, hiszen közös érdekünk az eredményes munkavégzés.

Üdvözlettel:


Barabás Miklós
a Nemzeti Civil Alapprogram
Tanácsának tagja




© Európa Ház 2006