KÖZLEMÉNY
 a 2005. évi NCA-támogatások kifizetésének ütemezéséről szóló Tanácsi határozat körülményeiről

Az NCA Tanácsa 2005. június 30.-i ülésén határozatot fogadott el az idei támogatások kifizetésének ütemezéséről. E döntést a Tanács azért volt kénytelen meghozni, mert a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló CXXXV. törvény 51.§ (6) bekezdése szerint minden fejezeti kezelésű előirányzatnak – így a Nemzeti Civil Alapprogramnak is – legalább annyi előirányzat-maradványt kell képeznie 2005. december 31. napjára, amennyi az előző év utolsó napján volt. Annak érdekében, hogy e törvényi előírást ne véletlenszerűen és ne esetlegesen érvényesítse az államháztartási rendszer, a Tanácsnak szervezett és arányos módon meg kellett határoznia a kifizetések 2006. évre történő átvitelének kollégiumonkénti összegszerű bontásait. Határozatunk erről szól. A kollégiumi összeghatárokon belül az adott Kollégium dönti el, hogy mely civil  szervezetek milyen jellegű és összegű támogatásának kifizetését ütemezi a jövő évre.
 
Az NCA Tanács nevében Bárdos Ferenc elnök levelet intézett a Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz és Veress János pénzügyminiszterhez annak érdekében, hogy a Nemzeti Civil Alapprogram előirányzatot – annak speciális jellege és az induló évből következő nagy arányú múlt évi lekötött maradványa miatt – mentesítsék a kötelező maradványképzés alól.
 
A Tanács kifizetések ütemezéséről szóló határozata, valamint a Miniszterelnökhöz és Pénzügyminiszterhez intézett levél megtalálható a www.nca.hu honlapon.
 
Budapest, 2005. július 13.
 
Az NCA Tanács Elnöke, Bárdos Ferenc távollétében:
dr. Bíró Endre alelnök








© Európa Ház 2006