TÁJÉKOZTATÓ
az elszámolásokkal
kapcsolatos jogi következményekről
Az NCA Tanácsa 2005. július 13.-i
elektronikus úton lebonyolított szavazásával elfogadta az elszámolási
ügyekhez
kapcsolódó elvi kérdésekről szóló határozatát. A jelen TÁJÉKOZTATÓVAL
az NCA
Tanács nevében szeretném felhívni az érintett civil szervezetek
figyelmét arra,
hogy az NCA törvény végrehajtásáról rendelkező 160/2003.
(X. 7.) Korm. rendelet szerint minden szerződésszegés
megalapozza az NCA pályázataiból történő 2 éves kizárás
jogkövetkezményét. A
rendelet szerint a Kollégium hatásköre a szerződésszegés és a támogatás
részbeni vagy teljes visszafizetési kötelezettségének megállapítása; a
Kezelő
Szervezeté pedig a jogkövetkezmények (fizetési felszólítás, behajtás,
kizárás,
kamat, elállás) alkalmazása. A Tanács határozata igyekezett lehetőséget
teremteni a civilbarát jogalkalmazásra azzal, hogy lehetőséget nyitott
az
önkéntes visszafizetés útján a jogkövetkezmények alóli mentesülésre.
A Tanács
határozata annak a támogatott civil szervezetnek teremtett mentesülési
lehetőséget a 2 éves kizárás alól, :
a.) amely még a
Kollégium visszafizetésre kötelező határozata előtt(!) az el
nem
fogadott elszámolásnak megfelelő támogatási összeget visszafizette az
Államkincstárnak;
b.) amelynek elszámolását valamely fő
költségnem
20 %-ot meghaladó túllépése miatt azzal fogadja el a Kollégium, hogy a
20%-ot
meghaladóan felhasznált támogatási összeget 15 napon belül vissza kell
fizetni.
Ha a visszafizetés megtörténik, ezt a Kollégium a kifogásolt összeggel
elszámolásnak
tekinti és a pénzügyi elszámolást elfogadja.
Az NCA Tanács képviseletében
felhívom tehát a civil szervezetek figyelmét arra, hogy ha az
elszámolással
kapcsolatosan a Kezelő Szervezet (Államkincstár) által
megalapozottan közölt hiánypótlási felhívásnak
nem tudnak eleget tenni, s ezért elszámolásukat a Kollégium várhatóan
nem
fogadhatja el – éljenek az önkéntes visszafizetés lehetőségével. Csak
ezzel
tudják ugyanis elkerülni az NCA-pályázatokból történő 2 éves kizárás
jogkövetkezményét.
Annak érdekében, hogy a
támogatott civil szervezeteknek legyen tudomásuk a konkrét
elszámolásukkal
kapcsolatosan szükséges visszafizetésről, kérem a Kollégiumok Elnökeit,
hogy a
részbeni vagy teljes visszafizetésre kötelezésre vonatkozó
MÁK-javaslatot még a
Kollégium határozathozatala előtt tegyék hozzáférhetővé vagy hozzák
tudomására
az érintetteknek.
Budapest, 2005. július 13.
Az NCA Tanács
képviseletében
-
Bárdos Ferenc elnök távollétében -
dr. Bíró Endre
alelnök
A
Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsának .../2005. számú határozata az NCA
támogatási szerződéseinek beszámolóival kapcsolatos döntések elvi
kérdéseiről (rtf)
|