Az Európa Ház naplójából (válogatás 1990-1998)

1990

március 13.

Budapesten megalakult az Európa Ház egyesület. A résztvevők elfogadták az alapszabályt, jóváhagyták a programot és megválasztották a vezetőséget. Elnök Hubay Miklós író, drámaíró lett.

március 25-26.

Egyesületünk első rendezvényén 15 európai országból fogadtunk vendégeket, akik a magyar parlamenti választások első fordulóját tekintették meg és tájékozódtak a civil együttműködés új lehetőségeiről.

július 17-31.

Nemzetközi ifjúsági építőtábort szerveztünk Kecskeméten, melynek résztvevői egy közelmúltban kiürített és visszaadott szovjet laktanya takarításán és rendbetételén dolgoztak.

1991

január 13-26.

Angol, holland, román és spanyol fiatal vett részt az Európa Ház által felajánlott ösztöndíj segítségével a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szervezett magyar nyelvtanfolyamon.

október 3.

"Törékeny kontinens" címmel fiatalok által készített magyar-angol könyvkülönlegességet jelentettünk meg. Bemutatására a Merlin Színházban Göncz Árpád köztársasági elnök jelenlétében került sor. November 18-án Londonban, a Kensington palotában Károly herceg volt az angliai bemutató házigazdája.

1992

április 30-május 4.

"Szemünkben a világ" címmel nemzetközi ifjúsági találkozót szerveztünk a debreceni Református Kollégiumban, mely a fiatalok egymásratalálását szolgálta.

július 10-17.

"Kihaló mesterségek nyomában" címmel egy fiatal angol könyvkötő közreműködésével szakmai tanfolyamot szerveztünk a keszthelyi Festetics Kastélymúzeumban.

1993

június 27-július 4.

Pályázat útján választottuk ki azt a 15 magyar fiatalt, akik az ifjúsági munka tanulmányozására, kapcsolatépítésre Skóciába utaztak. A viszontlátásra szeptember 19-26. között került sor.

szeptember-december

"Fiatal szakemberek fóruma" címmel olyan magyar és angol nyelvű eloadássorozatot indítottunk útjára, melyen egyetemisták, pályakezdők időszerű gazdasági és társadalmi kérdéseket vitatnak meg neves szakemberek vezetésével.

1994

június 25-28.

Bekapcsolódtunk az UNESCO "Az oktatás mindenkié" nemzteközi programjába, mely mindenekelőtt az iskolán kívüli képzés kérdéseivel foglalkozik.

október-december

Budapest adott otthont az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet felülvizsgálati konferenciájának és csúcstalálkozójának. Mi a hazai és külföldi társadalmi szervezetek részvételét, párhuzamos programjait szerveztük, koordináltuk.

1995

július 2-9.

Szakmai tanulmányutat szerveztünk fiatal vállalkozóknak Angliába, hogy helyi példákon keresztül, tapasztalatcsere segítségével ismerkedjenek a vállalkozás tudományával, az európai integráció hatásával a mindennapokban.

az év folyamán

Számos hazai fórumot, így könyvbemutatót és tájékozató alkalmakat szerveztünk a határainkon túl élő magyarok képviselői számára; így vendégünk volt Kötő József Kolozsvárról, Kasza József Szabadkáról és Kolár Péter Kassáról.

1996

március-december

Képviselőnk civil szervezet delegáltjaként, sorsolás eredményeként az év során részt vett a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának munkájában. A műsorszolgáltatási elemző munkacsoport tagjaként igyekezett hasznos tevékenységet folytatni.

április 15-17.

Magyar civil szervezetek képviselői látogattak el Londonba, ahol részt vettek a Charity Fair '96 (Jótékonysági Vásár) esemény-sorozatán. Az ott látottak-tapasztaltak felhasználásával kezdődtek meg a budapesti Nonprofit Expó előkészületei.

augusztus-október

Bekapcsolódtunk a nonprofit törvény koncepciójának kialakításáról folytatott vitába, több vidéki fórum rendezői voltunk. Októberben nemzetközi lobbydelegáció látogatását szerveztük meg, melyet magas állami szinten fogadtak.

augusztus 11-20.

A Zala megyei Szentgyörgyvölgyön ifjúsági tábort szerveztünk, melynek résztvevői a hagyományőrzés, a népi kultúra kérdéseival foglalkoztak a gyakorlatban.

augusztus 31-szeptember 7.

Tényfeltáró körutat szerveztünk a stockholmi Olof Palme Nemzetközi Központtal közösen a válsztások előtt álló Jugoszláviába, melynek során civil szervezetek széles körével találkoztunk.

szeptember 27-28.

Első alkalommal szerveztük meg a magyarországi civil szervezetek reprezentatív, országos találkozóját, a Nonprofit Expót.

december 10-13.

Kezdeményezésünkre magyarországi civil szervezetek képviselőiből álló delegáció utazott Romániába, ahol az ottani választások utáni helyzetet tanulmányozta és széles körű tárgyalásokat folytatott a civil szervezetek közötti együttműködés előmozdításáról.

1997

február-március

Az Országgyűlés döntése nyomán lehetővé vált, hogy az állampolgárok személyi jövedelemadójuk 1 százalékával közcélokat, így civil szerveződéseket támogathassanak. Tájékoztatók tartásával, útmutató közreadásával igyekeztünk elősegíteni, hogy minél többen éljenek ezzel az új lehetőséggel.

április-szeptember

Számos vidéki helyszínen, így Zalaegerszegen, Szombathelyen, Szegeden és Debrecenben szerveztünk regionális civil találkozókat a szeptemberi budapesti CIVICUS közgyűlés és a II. Nonprofit Expó előkészítésére.

május 15.

A Magyar UNESCO Bizottsággal közösen kerekasztal-tanácskozásnak adtunk otthont Budapesten, ahol a Kultúra és Fejlődés Világbizottsága "Kreatív sokszínűség" című tanulmánykötetéről, az ezredvég multikultúrájáról folytattunk eszmecserét.

július 4.

"Párhuzamosok és metszéspontok: avagy állam, gazdaság és civil társadalom Magyarországon" címmel országos konferenciát rendeztünk mintegy 500 fő részvételével a Parlamentben. A rangos előadók által elmondottakat kötetben jelentettük meg.

szeptember 23-26.

Házigazdái voltunk a civil szervezetek világtalálkozójának, a CIVICUS közgyulésének, melyen 75 ország több mint 500 küldötte vett részt. Ezzel párhuzamosan rendeztük meg a II. Nonprofit Expót, a magyarországi civil szervezetek országos találkozóját.

november 12.

Kezdeményezésünkre több mint 120 civil szervezet közös állásfoglalást juttatott el az országgyűlési képviselőkhöz, szorgalmazva a nonprofit törvény elfogadását, ezzel tiszta és áttekinthető viszonyok megteremtését a civil szektorban.

1998

április 21-23.

A magyarországi nonprofit szektor képviselőinek részvételét és bemutatkozását szerveztük meg az angliai civil szervezetek országos találkozóján, a Charity Fair-en. Ezen a fórumon is kifejezésre jutott, hogy vendéglátóink elkötelezetten támogatják az Európai Unió kibővítését és a kétoldalú civil kapcsolatok bővítését.

június 19-20.

"Európa változó képe: kisebbségek és sokszínűség" címmel rendeztünk nemzetközi tanácskozást Budapesten, ahol az Európai Alapítványi Központ kisebbségi munkabizottságát láttuk vendégül. Ajánlásainkat különböző nemzetközi fórumokhoz juttattuk el.

július 6-10.

Az év folyamán számos programot szerveztünk az Európai Integráció kérdéseirol. Ezek egyike volt a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolával és a TIT-tel "Modernizáció-Integráció-Biztonság" címmel közösen szervezett nyári egyetem.

augusztus 23-28.

A stockholmi Olof Palme Nemzetközi Központtal folytatott együttműködésünk részeként szakmai tanfolyamot szerveztünk Szegeden és Budapesten a volt Jugoszlávia területérol érkező újságírók számára. A résztvevők megismerkedhettek azzal, hogyan működik "civilizált", vagyis szabad és demokratikus körülmények között a tömegtájékoztatás.

szeptember 24-26.

Az "Integráció, hagyományok és emberi értékek" gondolatkör jegyében Európai Civil Fórumot és Európai Nonprofit Expót szerveztünk Budapesten, mely újabb bemutatkozási, kapcsolatteremtési és tapasztalatcsere lehetőséget kínált a magyarországi civil szervezetek széles köre számára.

1999

január-október

A British Council COMET programjának keretében "Management és stratégiai tervezés: a civil társadalom fejlesztése Magyarországon" címmel tréningsorozatot szerveztünk 15 magyar civil szervezet képviselője számára, akik Londonba is ellátogattak.

június 10-13.

"Párbeszéd a jövő Európájáért - az európai integráció és a civil szervezetek" címmel nemzetközi konferenciát rendeztünk több civil szervezettel, valamint a Miniszterelnöki Hivatallal és a Külügyminisztériummal közösen. Témája a civil szervezetek európai integrációban betöltött szerepe volt, mellyel kapcsolatban a résztvevők számos konkrét javaslatot fogalmaztak meg.

szeptember 21-24

A CIVICUS, a Civil Szervezetek Világszövetsége Manilában tartott III. Közgyűlésén térségünkből számos civil szervezet képviseltette magát. Részvételüket a CIVICUS megbízásából az Európa Ház koordinálta. A közgyűlés központi gondolata a három szektor közötti párbeszéd előmozdítása volt. Döntés született regionális központok kialakításáról is.

november 18-19.

Az immár negyedik éve sorra kerülő nagyszabású országos civil kiállítást és szakmai programsorozatot Civiliáda '99 néven rendeztük meg "Értékek és érdekek: civil szervezetek országos találkozója az európai Magyarországért" címmel.

december 3-5.

Az év második felében Finnország töltötte be az EU soros elnöki tisztét. Ebből az alkalomból Tamperében európai civil csúcstalálkozóra került sor, melyen az Európa Ház koordinálásával reprezentatív magyar delegáció vett részt.

2000

január 28.

Megnyílt a CIVICUS Európai Regionális Irodája Budapesten az Európa Házban. Ez alkalomból szervezett sajtóértekezleten Kumi Naidoo főigazgató elismerő szavakkal szólt a magyarországi civil szervezetek tevékenységéről, részvételükről a világszervezet munkájában.

február 24-26.

Az Európai Unió négy legfejlettebb régiójának önkormányzati és civil vezetői találkoztak Milánóban. Hagyományos évenkénti találkozójukra első alkalommal hívtak meg képviselőket a felvételüket kérő országokból. Támogatásra talált az Európa Ház képviselőinek kezdeményezése a regionális civil együttműködés erősítéséről.

március 31-április 2.

A litvániai Vilniusban találkoztak a kelet-közép-európai és a közép-ázsiai régió civil szervezeteinek képviselői és megállapodtak a Világbankkal történő együttműködésük tartalmi és szervezeti kérdéseiről. A további munkát irányító testület élére az Európa Ház képviselőjét választották.

május 23.

Az Európa Ház kezdeményezésére civil szervezetek egy csoportja országos fórumot szervezett Budapesten, melynek résztvevői állásfoglalást fogadtak el "Az Európai Bizottság és a nem-kormányzati szervezetek: szorosabb partneri kapcsolat" című vitaanyagról. Javaslatainkat eljuttattuk Brüsszelbe.

június 25.

"A demokrácia hídjai" címmel hajóút formájában a CIVICUS védnöksége alatt nemzetközi programot szerveztünk osztrák (The World of NGOs) és a szlovák (SAIA-Service Center for the Third Sector) partnereinkkel. A Bécs-Pozsony hajóút során szakmai vitákra került sor és a résztvevők megállapodtak a folytatásban: 2001-ben Budapestről Újvidékre utaznak a Dunán.

[nyomtatható verzió]


© Európa Ház 2006